Omega3

Omega3

Figyelemzavaros a gyermeke? Az omega-3 segíthet!

2018. május 02. - Egyensúly

A figyelemhiányos hiperaktivitászavar (ADHD) a magyar gyerekek 3-7 százalékát érinti, ám sajnos sok szülő nem ismeri fel a tüneteket, így a szükséges kezelés is elmarad. Fontos tudni, hogy az ADHD egy genetikai eredetű probléma, vagyis soha nem nevelési hibákból ered. Bár nem gyógyítható, az ADHD ettől függetlenül jól kordában tartható.

A figyelemzavaros tünetekről röviden

Az ADHD három leggyakrabban jelentkező tünetei a hiperaktivitás (folyamatos mozgás), a figyelemzavar és a nehéz koncentráció, valamint az impulzivitás. Emiatt a figyelemzavarral küzdő gyerekek sokszor rosszabbul teljesítenek az iskolában, ezért az átlagnál gyengébb értelmi képességűeknek könyvelik el őket, pedig megfelelő kezeléssel az osztály kiemelkedő tagjai lennének. Amennyiben nem kezelik, úgy könnyen szorongást és depressziót is kiválthat. A szakemberek általában multimodális terápiát javasolnak, ám az omega-3 készítmények fogyasztását is egyre többen ajánlják – ezek hatékonyságát ráadásul több, nemrégiben publikált tanulmány is alátámasztja. A svéd Zinzino termékeit egyéves kor fölött lehet fogyasztani, így már azoknak a gyerekeknek is rendelkezésükre áll egy minőségi omega-3 étrend-kiegészítő, akik már kinőttek a rágható tablettákból.

omega-3-adhd.jpg

Az omega-3 természetes megoldás

Az elmúlt években egyre több kutatás foglalkozott azokkal a természetes módszerekkel, amelyekkel kezelni lehetne a figyelemzavart. Kutatók 2000-ben fedezték fel, hogy a hiperaktív gyerekek sokkal alacsonyabb EPA és DHA szinttel rendelkeznek, mint egészséges társaik. Az EPA és DHA olyan többszörösen telítetlen zsírsavak, amelyek elengedhetetlenek szervezetünk számára, ám ezeket – mint a legtöbb omega-3 zsírsavat – az étrendünkből kell pótolni, hiszen szervezetünk nem tudja előállítani. Agyunk 60 százalékban zsírból áll (ennek kb. egyharmada DHA), vagyis az EPA és DHA szint növelése hozzájárul a normál agyi működés fenntartásához. Tehát az omega-3 zsírsavat tartalmazó étrend-kiegészítőkkel rendkívül sokat tehetünk a figyelemzavaros tünetek enyhítéséért.

Gyerekek esetében azonban felmerül a kérdés, hogy mégis milyen készítményt adjunk nekik. A Zinzino rájuk is gondolt, hiszen ízesített halolajait gyermekek is fogyaszthatják, a vízben elkeverhető AquaX pedig kellemes citromos ízű itallá változik.

Figyeljünk a minőségre

Mielőtt azonban megvásárolnánk az első utunkba kerülő omega-3 terméket, több dologra is érdemes figyelnünk. Először is győződjünk meg a termék minőségéről és arról, hogy biztonságosan adható-e gyermekeknek. Halolaj esetében fontos, hogy olyan olaj kerüljön a termékbe, ami ellenőrzött forrásból származik és egy körültekintő tisztítási folyamat után került csak az üvegbe. Az olaj egyik nagy előnye, hogy azonnal észrevehető a minőségbeli probléma (avas, nem elég tiszta stb.), szemben a halolajkapszulákkal.

A Zinzino BalanceOil teljes, feldolgozatlan halakból származik. A nyersolaj egy finomítási folyamaton megy keresztül, amely során eltávolítják a különféle szennyeződéseket.

A bejegyzés trackback címe:

https://omega3-egyensuly.blog.hu/api/trackback/id/tr1213825980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása